Kedves Vendégeink!
Mi azon fáradozunk, hogy ÖNÖK pihenésük ideje alatt jól érezhessék magukat náluk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy semmilyen körülmény ne zavarja nyugalmukat. Ha ezen törekvésünk ellenére bármi zavaró tényezőt észlelnek, amivel nincsenek megelégedve, kérjük, maradéktalanul forduljanak a házigazdához. A szálláshely és a berendezési tárgyak állagának, rendjének, tisztaságának fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelyet saját otthonukban sem tennének.
Szállásfoglalás:
A szállásfoglalás a honlapunkon megtalálható e-mailen vagy telefonon keresztül történik. A szállást hirdető és közvetítő oldalakon nincs lehetőség a házirend teljes tartalmának megjelenítésére, ezért kérjük, hogy figyelmesen olvassa el és tartsa be az alábbi pontokat.
Bejelentkezés / Kijelentkezés:
Mivel a szálláshelyen nem működik állandó nyitva tartással rendelkező recepció, így a szállást az érkezés napján, 13:00 és 18:00 óra között lehet elfoglalni. Egyedi érkezés vagy távozás esetén kérjük, egyeztessen a házigazdával a megadott elérhetőségén.
Az elutazás napján legkésőbb 9:30 óráig kell elhagyni az apartmant.
A Bérbevevő (vendég) a szállásra történő érkezésekor köteles az apartman ház tulajdonosának felmutatni a bejelentéshez szükséges személyes okmányokat, iratokat (útlevél/személyi igazolvány)
illetve kifizetni az apartman tulajdonosának a nyaralás összegét.
Az apartmanba kizárólag csak azok a személyek, vendégek tartózkodhatnak, akikre a foglalás vonatkozik, továbbá csak annyi személy tartózkodhat az apartmanba, amennyi fő az üdülési megállapodásban szerepel! Kérjük ennek figyelembevételét!
Fizetés:
A szállásdíj és az idegenforgalmi adó fizetése megérkezéskor a bejelentkezés alkalmával történik.
Amennyiben a vendég az üdülési megállapodásban szereplő időpont előtt kíván hazautazni, semmilyen esetben sem kötelezhető a szálláshely tulajdonosa a végösszeg különbözetének megfizetésére.
A szállás díját személyesen, készpénzben van lehetőség rendezni.
Az udvar és az épület zárása:
Napközbeni eltávozáskor és éjszakára kérjük a kaput és az épület bejáratait kulcsra zárni! Az épület külső ajtói a kilincs felhúzását követően zárhatók kulcsra. Kérjük, hogy a kulcsokra nagyon vigyázzanak.
Dohányzás:
Az épületekben TILOS a dohányzás! Csak a teraszon illetve az udvaron megengedett a dohányzás. Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében az udvaron, és a vendégház teljes területén a csikkeket ne szórják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.
Berendezési tárgyak használata:
Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! Az apartman berendezését és felszerelését, beleértve a törölközőket, plédeket, ágyneműt, fotelokat, székeket a házból kivinni tilos! A bútorokat átrendezni kizárólag a tulajdonos beleegyezésével van lehetőség. Az érkezéskor és induláskor a szálláshelyet átadjuk/átvesszük és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen megtéríttetjük. Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a falfelületen az esetleges bogarakat (légy, szúnyog) ne lecsapással, hanem légyirtóval távolítsák el.
Kérjük, hogy a vizes ruhákat, törölközőket az erre alkalmas ruhaszárítóra szíveskedjenek elhelyezni és ne az apartman korlátaira, radiátoraira vagy székeire tegyék!
A vendégek a vendéglátó által bemutatott állapotban veszik át az apartmant, ebből következik, hogy annak megfelelően kérjük távozáskor átadni! Az esetleges rongálás ellenértékét a vendég köteles megtéríteni.
Kérjük, hogy a szálláshelyen az Önök kényelméért elhelyezett elektromos készülékeket rendeltetésüknek megfelelően használják. A nem megfelelő használatból bekövetkező kár(ok)ért a vendég a felelős! Kár esetén, az okozott kárt köteles haladéktalanul közölni az apartman ház tulajdonosával, továbbá köteles azt részére teljes mértékben megtéríteni.
Étkezés:
A vendégház jól felszerelt konyhával rendelkezik. A vendégek saját étkezésükről maguk gondoskodnak. A főzésre gáz illetve elektromos főzőlap áll rendelkezésre az apartmanokban. A mikrohullámú sütőbe kérjük, hogy ne tegyenek be fémet, arany illetve ezüst bevonatú edényeket. A kávéfőzőt és vízforralót kérjük rendeltetésszerűen használni.
Kérjük, hogy csak a konyhában és a teraszon étkezzenek, a szálláshely többi részébe (nappali, szobák stb.) ne vigyenek ételt.
Grillezés:
Tüzet rakni/bográcsozni kizárólag az erre kijelölt helyen lehet. Grillezni csak faszénnel lehet a grillezőnél. A sütéshez szükséges faszenet, gyújtófolyadékot, alutálcát, egyéb eszközöket mindenkinek egyénileg kell biztosítani. A tűzrakás után kérjük a vendégeket a szemét eltávolítására és a parázs leöntésére (miután kihűlt).
A grillezőt és a környékét kérjük, szíveskedjenek használat után összetakarítani! A vendégek személyes felelősséggel tartoznak a tűz esetén keletkezett károkért.
Légkondicionálás:
A légkondicionáló (klíma) berendezés használata (külön díj ellenében) kizárólag a szálláshelyen tartózkodás alkalmával, zárt ablakok és ajtók mögött a megengedett. Kérjük, a berendezés rendeltetésszerű használatának figyelembevételét!
Takarítás:
Az apartmanokat a vendégek tisztán, kitakarítva veszik át, 7 éjszakánál hosszabb elszállásolás esetén heti egy alkalommal ágyhuzat, törölköző csere áll a vendégek rendelkezésére. Az ettől eltérő igényt kérjük, hogy jelezzék a vendéglátó felé.
Szemételhelyezés, kezelés:
A háztartási szemét gyűjtése a konyhában található szemetesben lehetséges. A fürdőszobai -kozmetikai szemétnek, a fürdőszobai szemetesben való elhelyezésére van lehetőség. Kérjük, a WC-be ne dobjanak egészségügyi betétet, stb. (szemetesekbe való zsák a konyhaszekrényben található).
Ha ez megtelne az Önök itt tartózkodása alatt, kérjük, ürítsék ki azt a ház mellett található nagy szemeteskukába, melyet a vendégház tulajdonosa figyel, és kihelyezi elszállításra a megadott szállítási napon!
Kék nagy kuka (szelektív): papír, műanyag, alumínium dobozok (sörös, konzerves, stb.)
Zöld nagy kuka (általános): háztartási hulladék
Tulajdonosi belépés:
A vendég távolléte során a szálláshely tulajdonosa csak kivételes esetekben léphet be a kiadott apartmanba, szállásra. Kivételes esetnek számítanak, a közbelépés vagy bármiféle biztonsági óvintézkedés egy esetleges anyagi kár elkerülése érdekében.
Vagyonvédelem:
A vendég a szálláshelyről történő távozása alkalmával, a személyes vagyon védelmében, kivétel nélkül köteles a lehetőség szerinti védőintézkedéseket (bezárni az ajtókat, ablakokat... stb.) megtenni. A személyes vagyon védelme a vendég felelőssége, ezen tárgykörrel kapcsolatos bármilyen probléma felmerülése esetén a szálláshely tulajdonosát semmiféle felelősség nem terheli. A szálláshely elhagyásakor a vendég kivétel nélkül köteles a villanyokat le-, az elektromos készülékeket kikapcsolni, napernyőket becsukni, a csaptelepeket elzárni.
Egyéb:
A vendégek és a szomszédok nyugalmának biztosítása érdekében, 22-08 óra között tilos hangoskodni, zenélni vagy nagy hangerőn zenét hallgatni. Felhívjuk figyelmét, hogy a tulajdonosnak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, internet kimaradás, stb.). A tulajdonos fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a vendéget a szálláshely azonnali elhagyásra kötelezi.
Köszönjük, hogy betartja a házirendet!
Jó pihenést és kellemes időtöltést kívánunk! Gellért család