Római katolikus Szent Anna templom
A XV. században - gótikus stílusban épült - római katolikus templom, 1756-ban átalakították. Belső berendezéséből a főoltár, a szószék és a keresztelőkápolna XVIII. századi, barokk. A templom teljes körű külső és belső felújítása 2013-ban fog befejeződni. Baumgartner-ház
A Baumgartner-ház a XX. század első évtizedeiben neves írók, képzőművészek alkotó- és találkozóhelye volt. Többek között Rippl-Rónai, Csók István, Aba-Novák Vilmos és Szabó Lőrinc töltöttek itt hosszabb-rövidebb időt. A ház szíves vendéglátói művészetkedvelő jogászok, orvosok voltak. (Az épület jelenlegi tulajdonosa is orvos.) Kálvária
A Kálvária-dombon épült szoborcsoport művészeti és egyházi értéke mellett történelmi szempontból is jelentős. Rákóczi kuruc seregének egyik súlyos, 1707. februári vereségét őrzi a Kálvária domb: mélyében Vak Bottyán a császári csapatok elesett katonái és a harcoknak áldozatul esett helyi lakosok kaptak itt közös, örök pihenőhelyet. Ide hordták össze az elpusztult épületek maradványait, melyekből e kis domb keletkezett. Aktív kikapcsolódás
Igalban nem csak fürdeni, és pihenni lehet, aki aktívan szereti eltölteni a szabadidejét annak is többféle kikapcsolódási lehetőséget nyújt a város és a környék. Aki érintetlen tájakat felfedezve szeret kirándulni, Igal környékén könnyen megteheti, hiszen a környező erdők, mezők számtalan túralehetőséget biztosítanak - legyen szó gyalogos, kerékpáros, lovas vagy éppen Nordic-Walking túrázásról. ![]() Geocaching
Aki nem szeret céltalanul a természetben barangolni vagy éppen egy kis izgalomra vágyik miközben az Igal környéki csodaszép erdőket, mezőket járja, annak bátran tudjuk ajánlani a manapság oly népszerű geocaching „vadászatot”. Igalból kiindulva több érdekes helyre elrejtett geocaching ládát is megtalálhatunk, közben pedig megcsodálhatjuk a varázslatos táj minden apró szépségét. Bővebb információ: www.geocaching.huHorgászat
Igalban és környékén számos kisebb és nagyobb horgásztó található. Ezek közül a Deseda a legnagyobb, de emellett a szomszédos Ráksiban, Andocson és Somogyszilban is lehetőségünk adódik hódolni ennek a remek kikapcsolódást nyújtó sportnak. Kaposvár nevezetességei, múzeumai
A megyeszékhely Kaposvár, mely csupán 25 km Igaltól, számos nevezetességgel és építészeti remekművel büszkélkedhet. Itt található többek közt a Rippl-Rónai József emlékmúzeum, a Vaszary képtár a Szentjakabi Bencés Apátság Romkert és a híres Csiky Gergely Színház is. Csiky Gergely színház aktuális műsora: http://www.csiky.hu/musor Kaposvár Pláza Cinema City aktuális moziműsora: http://kaposvarplaza.hu/mozi/ Balaton parti települések látnivalói
Mindenki másért szereti a Balatont: ezer program, ezer titkot rejtő, ezerarcú táj: rabul ejti az embert – itt élőt és ide vágyó, kíváncsi turistát egyaránt. A nyári szabadság, az egymást érő fesztiválok épp úgy a Balatont jelentik, mint a természet csodálatos békéje, vagy a Balaton-felvidéki tanúhegyek felejthetetlen panorámája. Várong, Kaktuszfarm
Várongon található az Európa szerte is egyedülálló kaktuszfarm, ahol a világ szinte minden tájáról találhatók növények. A gyűjteményben mintegy 12.000 db, 1200 fajta, az év minden időszakában nyíló kaktuszok csodálható meg.
A farm előzetes bejelentkezés után látogatható. Somogyvár Kupavár Történelmi Emlékhely Somogyvár - Somogyvár múzeum
Koppány herceg vára a középkorban jelentős kultikus és kulturális központ volt. Apátsága a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, amely több mint 900 évvel ezelőtt épült a Szent László király által behívott francia bencés szerzeteseknek. Bővebb információ: www.somogyvar.hu |